Amikor az ölyves lesem építését terveztem, hideg havas időről álmodoztam. Ilyenkor nagy kincs a betevő falat, éhes madarak érkeznek sorra az etetőre.Na gondoltam: most vagy soha! Laci barátomtól kapott harmadik komplett disznó belsőséget húztam szánkóval a lesem elé, ölyvetetés céljából. A lesben ülve először szarkák cserregését hallottam,majd megjelentek az első felderítők is .Nemsokára nagy huppanást hallottam a les tetején, hangjából felismertem ,hogy ölyv ül fél méterre a fejem felett.Még lélegezni is alig mertem.Madaram tíz perces terepszemlét tartott ,mire rászállt a húsra.Amikor falatozni kezdett elkezdtem fotózni.Egy másik madár egy közeli fáról vijjogott sokáig,de nem mert leszállni enni.Végül ö is csatlakozott. Ekkor látszott milyen vékony, sovány ez a madár.( amelynek kiesik a falat a csőréből) Minden erejét összeszedte, hogy darabokat szakítson ki a fagyott húsból,és közben látszott,hogy remeg.Remélem az a kis élelem amit vittem neki átsegíti a nehéz téli napokon.Vasárnap Nadapra mentem etetni és fotóztam is egy kicsit ,hátha soha nem látott fajok néznek be hozzám.A karvaly többször bevágott az etetőre. Végül leszállt ,és tudtam készíteni róla két kockát sietve.
Gratulálok Lajos bácsi, a képek gyönyörűek (mint mindig), amint olvastam a történetet, szinte magam előtt láttam amint mind ez megtörtént. Remélem nemsokára jobb idő lesz, és újra ki tudunk menni a nadapi lesbe, mert a legutóbbi egy igazi élmény volt! Szóval mégegyszer Gratulálok
VálaszTörlésNagy Bence a 7.a osztályból